Öt minibuszt vásárolt saját költségén a BKV menedzsmentje a mozgássérültek szállítására. A buszokat bemutató sajtótájékoztatón jelen volt Kocsis István, a cég vezérigazgatója, Szabó Máté ombudsman és Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) főtitkára.

Egyetlen napot szánt a Fővárosi Bíróság annak a pernek a tárgyalására, amely a mozgáskorlátozottak parkolási kártyájával való visszaélés miatt kezdődött ma reggel. Mint ismert, az ügyet Polgár Géza, az RTL Klub riportere leplezte le még 2008 januárjában.


Megállapodás született a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek között a 2010. évi költségvetési támogatások ügyében - közölte a tárca kedden.
2013-ra minden közintézmény fogadni tudja majd a kerekes székeseket.
Június 17-én, szerdán kerül megrendezésre a Fórum egy akadálymentes Magyarországért című rendezvénysorozat. A program célja többek között felhívni a figyelmet a fogyatékossággal élők mindennapi problémáira, valamint a kiszolgáltatottságuk csökkentésére konkrét megoldásokat keresni.