Ablakon kidobott milliók. Ötlettelen, rossz hatásfokú alkalmazás. Így jellemezhetnénk sok magyar vállalat tevékenységét a fogyatékkal élők foglalkoztatásával kapcsolatban. A helyzet javítására március 4-én, illetve május 27-én a Hermész Konferencia keretein belül Mérő László, Czeizel Endre, Böszörményi Gyula, Szekeres Pál és Klein Sándor tart előadásokat a kreativitásról, a rehabilitációs foglalkoztatásról és ezek együttes alkalmazásáról.
Az utóbbi évek törvényi szabályozásainak köszönhetően egyre több forprofit cég kötelezően foglalkoztat megváltozott munkaképességűeket, és ismeri fel ennek pénzügyi és társadalmi előnyeit.
Azonban a hatékony alkalmazás már gyakran háttérbe szorul. A munkáltatók nincsenek felkészülve arra, hogy a fogyatékkal élőkben rejlő értékes képességeket kiaknázzák, és jól hasznosítsák. Az értelmetlen munka elvégzése kárba veszett pénz. Ennek megváltoztatásához csupán két dolog szükséges: törekvés és kreativitás. A kreativitás mérése, fejlesztése és az egyéni fantázia kibontakozásának lehetősége mind új utakat mutat a foglalkoztatásban. Ebben nyújt segítséget a Hermész Konferencia, mely az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Budapesten az Európa Congress Centerben (1021 Budapest, Pálos utca 2.) A szervezők célja, hogy a fogyatékkal élők munkaerő-piaci integrációja ennek hatására erősödjön, valamint a résztvevők problémamegoldó képessége és kreativitása is fejlődjön.
(Forrás: OrientPress Hírügynökség)