Május 31-én vasárnap – a korábbi évek hagyományainak megfelelően – egy napra ismét a gyermekeké lesz a budapesti Kossuth tér. A kormány által szervezett gyermeknapi programokon a gyerekek különböző szórakoztató játékokon keresztül, interaktív formában sajátíthatják el a biztonsággal és a segítségnyújtással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, valamint megismerkedhetnek az emberek hétköznapi biztonságáért felelős szervezetek munkájával is. A programok helyszínei akadálymentesek, kerekesszékkel megközelíthetőek, a színpadon pedig jeltolmácsok segítik a siket és nagyothalló gyerekek bekapcsolódását az interaktív programokba – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Kormányszóvivői Iroda.
Őssejtkezelésre váró mozgássérültért fogtak össze zenészek, táncosok és a Megasztárból megismert Gál Csaba Boogie. A kislány, Diósi Laura szülei eddig csak kupakokat gyűjöttek, ez volt az első alkalom, amikor a jólelkű emberek pénzadományokkal is segíthettek a kislánynak.

Önkéntes diákok segítettek felújítani egy idős, mozgássérült férfi máriahegyi házát. Azt is megcsinálták, amiért otthon könyörögni kell.

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) és a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete az intézetben nevelt mozgássérült gyermekek evezéstanításáról.
Egy 14 éves mozgássérült magyar kisfiú rajza kerül egy német bank karácsonyi üdvözlőlapjára, amely 50 ezer példányban jelenik meg.